2017.
A Váli Vajda János Általános Iskola 2017 tavaszán is megszervezi hagyományos
rendezvénysorozatát, mely 25 évvel ezelőtt a szavalóversennyel kezdődött, és mára rajzpályázattal, futóversennyel,
matematika versennyel és sakkversennyel is kibővülve népszerűsíti iskolánkat,
falunkat a megyében.
Nagy örömünkre és büszkeségünkre a rendezvénysorozat 25. évfordulójára szavalóversenyünket
MEGYEI rangúvá emelte az Oktatási Hivatal, így bekerült a minisztérium által
támogatott versenyek körébe.
Rendezvényünk híresen magas színvonalát az előző években is csak támogatóink
segítségével sikerült biztosítanunk, melyet ismételten nagyon köszönünk.
Anyagi helyzetünk az eltelt év alatt sem javult, így kérjük , hogy
lehetősége szerint az idén is szíveskedjék bármilyen jellegű felajánlással
támogatni programjainkat.
Támogatóink nevét az iskola honlapján, facebookos oldalán is közzétesszük.
A 25.Vajda Napok támogatói : Vál Község Önkormányzata, POK, Mészáros és Mészáros kft, Szülőföldem Vál Alapítvány, Petőfi Irodalmi Múzeum, Faluvédő Egyesület,Németh Attila és Némethné Szarka Szilvia, Szarka Attila,Nagy Attila, Mátyási Gábor és Fiskus Mónika, Szerencsés József és Szerencsésné Nagy Mária, Bechtold Tamás, Kőszegi László, Klein Károly, Kárpáti Hajnalka,Juhász Viktor, Semenova Veronika- Hejder Margaréta, Csókás Zsolt és Csókás Kata, Kóti Tamás és Kótiné Keresztes Zsuzsanna, Grépály András és Fiskus Olga, Darabos Zoltán és D.Tóth Tímea,Szülői Munkaközösség, Ziegler János, Körtélyesi Zsolt és Körtélyesi Adrienn,Vabrik Ferenc, BOTÉSZ, Herczku Mihályné, Nagy József, Kecskésné Briga Anikó, Képli Lajos és Orbán Erika, Kerekes Zoltán, Bencze Ágnes, Földesi Botond, Megértész Szövetkezet, Lakatos Zoltánné, Vivienvíz Kft., Újszínház, Kiss Zoltánné, Fiskus Béla, Horváth Rozália
A 25.Vajda Napok támogatói : Vál Község Önkormányzata, POK, Mészáros és Mészáros kft, Szülőföldem Vál Alapítvány, Petőfi Irodalmi Múzeum, Faluvédő Egyesület,Németh Attila és Némethné Szarka Szilvia, Szarka Attila,Nagy Attila, Mátyási Gábor és Fiskus Mónika, Szerencsés József és Szerencsésné Nagy Mária, Bechtold Tamás, Kőszegi László, Klein Károly, Kárpáti Hajnalka,Juhász Viktor, Semenova Veronika- Hejder Margaréta, Csókás Zsolt és Csókás Kata, Kóti Tamás és Kótiné Keresztes Zsuzsanna, Grépály András és Fiskus Olga, Darabos Zoltán és D.Tóth Tímea,Szülői Munkaközösség, Ziegler János, Körtélyesi Zsolt és Körtélyesi Adrienn,Vabrik Ferenc, BOTÉSZ, Herczku Mihályné, Nagy József, Kecskésné Briga Anikó, Képli Lajos és Orbán Erika, Kerekes Zoltán, Bencze Ágnes, Földesi Botond, Megértész Szövetkezet, Lakatos Zoltánné, Vivienvíz Kft., Újszínház, Kiss Zoltánné, Fiskus Béla, Horváth Rozália
A 25. Vajda János Szavalóverseny helyezettjei:
1. osztály
1. Pethes Zoé Viktória
2. Komlódi Péter VÁL
3. Cséza Barnabás VÁL
3. Südi István
4. Bernvaller Hanna
Különdíj: Grépály Borbála VÁL
1. Pethes Zoé Viktória
2. Komlódi Péter VÁL
3. Cséza Barnabás VÁL
3. Südi István
4. Bernvaller Hanna
Különdíj: Grépály Borbála VÁL
2. osztály
1. Nagy Dorottya
2. Balázs Zoé
3. Illés Gergely
3. Lukács Liza VÁL
4. Németh Csenge VÁL
4. Képli Sára VÁL
Különdíj: Lukács Jázmin VÁL
3. osztály
1. Nacsák Levente
1. Nagy Lázár
2. Szendrei Ádám
3. Vörös Kata VÁL
3. Gál Zsombor
Különdíj: Mátyási Gábor VÁL
4. osztály
1. Halmai Csaba
2. Kolozsvári Panna
2. Hodula Tamás Attila
3. Bódi Véda Ajsa
3. Szilágyi Lili Málna
Különdíj: Drozdik Martin VÁL
5.osztály
1. Molnár Sára VÁL
2. Pintér Bálint
3. Deák Lolita
3. Nagy Zsófia
Különdíj: Molnár Sára VÁL, Farkas Gábor, Ráduly Melani
6.osztály
1. Végvári Balázs
2. Kállay Erzsébet
3. Schnee Vanda
3. Hirják Mikolt
Különdíj: Kiss Noémi VÁL, Forgó Gergő
7.osztály
1. Herlinger Anna
2. Boriszov Tímea
3. Pók Zsófia
4. Knausz Réka
Különdíj: Vranek Boglárka VÁL
8.osztály
1. Hordós Kira
2. Szabó Anna
3. Szabó Flóra
4. Schmidt Gréta VÁL
Különdíj: Papp Nóra VÁL, Pula Tamás
SNI
1-2.o
1. Pammer Kevin
2. Kovács Laura Anna
3. Erdei Áron
Különdíj: Tóth Réka VÁL
3-4. o
1. Lakatos Jenő
1. Pintér Lilla
2. Raffael Kevin
2. Schilling Róbert
3. Baladik Richard VÁL
3. Rácz Tamara
Különdíj: Hábersdorfer Tamás VÁL
1. Nagy Dorottya
2. Balázs Zoé
3. Illés Gergely
3. Lukács Liza VÁL
4. Németh Csenge VÁL
4. Képli Sára VÁL
Különdíj: Lukács Jázmin VÁL
3. osztály
1. Nacsák Levente
1. Nagy Lázár
2. Szendrei Ádám
3. Vörös Kata VÁL
3. Gál Zsombor
Különdíj: Mátyási Gábor VÁL
4. osztály
1. Halmai Csaba
2. Kolozsvári Panna
2. Hodula Tamás Attila
3. Bódi Véda Ajsa
3. Szilágyi Lili Málna
Különdíj: Drozdik Martin VÁL
5.osztály
1. Molnár Sára VÁL
2. Pintér Bálint
3. Deák Lolita
3. Nagy Zsófia
Különdíj: Molnár Sára VÁL, Farkas Gábor, Ráduly Melani
6.osztály
1. Végvári Balázs
2. Kállay Erzsébet
3. Schnee Vanda
3. Hirják Mikolt
Különdíj: Kiss Noémi VÁL, Forgó Gergő
7.osztály
1. Herlinger Anna
2. Boriszov Tímea
3. Pók Zsófia
4. Knausz Réka
Különdíj: Vranek Boglárka VÁL
8.osztály
1. Hordós Kira
2. Szabó Anna
3. Szabó Flóra
4. Schmidt Gréta VÁL
Különdíj: Papp Nóra VÁL, Pula Tamás
SNI
1-2.o
1. Pammer Kevin
2. Kovács Laura Anna
3. Erdei Áron
Különdíj: Tóth Réka VÁL
3-4. o
1. Lakatos Jenő
1. Pintér Lilla
2. Raffael Kevin
2. Schilling Róbert
3. Baladik Richard VÁL
3. Rácz Tamara
Különdíj: Hábersdorfer Tamás VÁL
A KÖRZETI FUTÓVERSENY EREDMÉNYEI:
I.kcs. lány: 1. hely: Kenyér Kornélia Tordas
2.hely: Lukács Jázmin Vál
3. hely: Koltai Nikolett Ráckeresztúr
I.kcs fiú: 1. hely: Körtélyesi Szilárd Vál
2. hely: Szabó Móric Gyúró
3. hely: Frey Domonkos Tordas
II. kcs. lány: 1. hely: Szalféter-Torcon Nadin Tordas
2. hely: Juhász Fruzsina Vál
3. hely: Tóth Boglárka Tordas
II. kcs. fiú: 1. hely: Tóth Krisztián Ercsi
2. hely: Kecskés Zsombor Vál
3. hely: Molnár Richárd Ráckeresztúr
III.kcs lány:1. hely: Furján Bernadett Ráckeresztúr
2.hely: Botta Borbála Tordas
3.hely: Körmendi Enikő Vál
III.kcs. fiú: 1. hely: Balogh Emánuel Ráckeresztúr
2.hely: Nagy Erik Baracska
3.hely: Gajdó Olivér Ráckeresztúr
IV.kcs lány: 1. hely Vranek Boglárka Vál
2. hely: Kiss Krisztina Vál
3.hely: Lukács Vivien Ráckeresztúr
IV.kcs fiú: 1.hely: Körmendi Dominik Vál
2.hely: Izsó János Ráckeresztúr
3.hely: Pintér Olivér Ráckeresztúr
V.kcs. fiú 1.hely: Mudra Mihály Baracska
A 25. Vajda napok rajzpályázatának eredményei:
I. helyezett
Jakab Jázmin
Cím: Repülő unikornis
1.b osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
2. hely: Szabó Móric Gyúró
3. hely: Frey Domonkos Tordas
II. kcs. lány: 1. hely: Szalféter-Torcon Nadin Tordas
2. hely: Juhász Fruzsina Vál
3. hely: Tóth Boglárka Tordas
II. kcs. fiú: 1. hely: Tóth Krisztián Ercsi
2. hely: Kecskés Zsombor Vál
3. hely: Molnár Richárd Ráckeresztúr
III.kcs lány:1. hely: Furján Bernadett Ráckeresztúr
2.hely: Botta Borbála Tordas
3.hely: Körmendi Enikő Vál
III.kcs. fiú: 1. hely: Balogh Emánuel Ráckeresztúr
2.hely: Nagy Erik Baracska
3.hely: Gajdó Olivér Ráckeresztúr
IV.kcs lány: 1. hely Vranek Boglárka Vál
2. hely: Kiss Krisztina Vál
3.hely: Lukács Vivien Ráckeresztúr
IV.kcs fiú: 1.hely: Körmendi Dominik Vál
2.hely: Izsó János Ráckeresztúr
3.hely: Pintér Olivér Ráckeresztúr
V.kcs. fiú 1.hely: Mudra Mihály Baracska
A 25. Vajda napok rajzpályázatának eredményei:
I. helyezett
Jakab Jázmin
Cím: Repülő unikornis
1.b osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
II. helyezett
Szalai Réka
Cím: Repülő macska
1.b osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
III. helyezett
Földesi Olivér Botond
Cím: Dínó
1.b osztály
Váli Vaja János Általános Iskola
I. helyezett
Nagy Máté
2.b osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
II. helyezett
Dobi Mira
2.c osztály
Ercsi Eötvös József Általános Iskola
III. helyezett
Németh Margit Viola
2. osztály
Ercsi Eötvös József Általános Iskola
I. helyezett
Németh Zsuzsanna
Cím: Frót
3.b osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
II. helyezett
Takács Barnabás
Cím: Csikóhal
3.a osztály
Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Tordas
III. helyezett
Albert Sára
3.a osztály
Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Tordas
I. helyezett
Csókás Norina
Cím: Kristály lény
4. osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
II. helyezett
Takáts Kata
4. b osztály
Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola,
Gimnázium és Művészeti Iskola
I. helyezett
Kecskés Zsombor
5. b osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
II. helyezett
Mergl Máté
5. osztály
Móri Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola
III. helyezett
Körtélyesi Richárd
Cím: Tártú Bítú
5.a osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
I. helyezett
Pejkó Sándor
6. osztály
Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola
Mór
II. helyezett
Szedlák Bence
Cím: Albert
6. osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
III. helyezett
Kiss Noémi
Cím: Salvator
6. osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
I. helyezett
Nyolcas Mária
7. osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
I. helyezett
Kóti Fruzsina
Cím: Gyílekarág
8.osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
II. helyezett
Svádovski Zita
8.osztály
Farnadi Általános Iskola
Kárpáti-díj
Kiss Ivett
2. c osztály
Ercsi Eötvös József Általános Iskola
Kárpáti-díj
Papp Levente
3.a osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
Kárpáti-díj
Nagy Zsolt
3.b osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
Kárpáti-díj
Raffael Hanna
6. osztály
Martonvásár
Kárpáti-díj
Homolya Kinga
8.c osztály
Martonvásár
Kárpáti-díj
Farkas Péter Benedek
Cím: A kanyarulat
7.osztály
Reményik Sándor Református Általános Iskola
Kazay Endre Német Nemzetiségű Általános Isk. és Alapfokú
Művészeti Isk.
Vértesacsa
Szalai Réka
Cím: Repülő macska
1.b osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
III. helyezett
Földesi Olivér Botond
Cím: Dínó
1.b osztály
Váli Vaja János Általános Iskola
I. helyezett
Nagy Máté
2.b osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
II. helyezett
Dobi Mira
2.c osztály
Ercsi Eötvös József Általános Iskola
III. helyezett
Németh Margit Viola
2. osztály
Ercsi Eötvös József Általános Iskola
I. helyezett
Németh Zsuzsanna
Cím: Frót
3.b osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
II. helyezett
Takács Barnabás
Cím: Csikóhal
3.a osztály
Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Tordas
III. helyezett
Albert Sára
3.a osztály
Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Tordas
I. helyezett
Csókás Norina
Cím: Kristály lény
4. osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
II. helyezett
Takáts Kata
4. b osztály
Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola,
Gimnázium és Művészeti Iskola
I. helyezett
Kecskés Zsombor
5. b osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
II. helyezett
Mergl Máté
5. osztály
Móri Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola
III. helyezett
Körtélyesi Richárd
Cím: Tártú Bítú
5.a osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
I. helyezett
Pejkó Sándor
6. osztály
Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola
Mór
II. helyezett
Szedlák Bence
Cím: Albert
6. osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
III. helyezett
Kiss Noémi
Cím: Salvator
6. osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
I. helyezett
Nyolcas Mária
7. osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
I. helyezett
Kóti Fruzsina
Cím: Gyílekarág
8.osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
II. helyezett
Svádovski Zita
8.osztály
Farnadi Általános Iskola
Kárpáti-díj
Kiss Ivett
2. c osztály
Ercsi Eötvös József Általános Iskola
Kárpáti-díj
Papp Levente
3.a osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
Kárpáti-díj
Nagy Zsolt
3.b osztály
Váli Vajda János Általános Iskola
Kárpáti-díj
Raffael Hanna
6. osztály
Martonvásár
Kárpáti-díj
Homolya Kinga
8.c osztály
Martonvásár
Kárpáti-díj
Farkas Péter Benedek
Cím: A kanyarulat
7.osztály
Reményik Sándor Református Általános Iskola
Kazay Endre Német Nemzetiségű Általános Isk. és Alapfokú
Művészeti Isk.
Vértesacsa
A 2017-es 4. Vajda Matematika verseny eredményei:
1. osztály
1. Stanszny Dávid
2. Széles Balázs
3. Tokodi Tamás
2. osztály
1. Pesa Péter
2. Szabó Csaba Dániel
3. Bodrogi Bendegúz
3. osztály
1. Körtélyesi Szilárd
2. Grépály Zsombor
3. Völgyi Bulcsú
4. osztály
1. Zubik Gergő
2. Csókás Norina
3. Drozdik Martin
5. osztály
1. Benis Erzsébet
2. Gyuricza Mária
3. Körtélyesi Richard
6. osztály
1.Lángi Máté
2. Elek Miklós
3. Magasi Csenge
7. osztály
1. Kulcsár Zsófia
2. Wisniewski Marcell
3. Késmárki Kornél
8. osztály
1. Izmindi Izsák
2. Kormos Kata
3. Farkas Bálint
Az előző évek matematika versenyeinek felsős feladataiból:
A Vajda János Matematikaverseny (2017.) versenykiírása
A Váli Vajda János Általános Iskola idén is megrendezi a Vajda János egyfordulós (területi) matematikaversenyt. A versenyt teszt
formájában bonyolítjuk le, a lentebb ismertetett szabályok szerint.
A verseny célja: A verseny elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók
logikus gondolkodását kívánjuk mérni. Lehetőséget szeretnénk biztosítani arra, hogy az iskolák 1-8. osztályos tanulói
összemérhessék matematikai tudásukat.
A verseny résztvevői: A verseny általános iskolai 1-8. osztályos versenyzők számára egy-egy kategóriában kerül megrendezésre.
A versen időpontja: 2017. március 9. csütörtök, 14 00 .
Kérjük a résztvevőket, hogy a megjelölt kezdési idő előtt legalább 15 perccel jelenjenek meg a verseny helyszínén!
A verseny helyszíne: Vál, Szent István tér 1.
Nevezés
Nevezési határidő: 2017. március 3.
Nevezhető létszám: Egy iskolából évfolyamonként legfeljebb 2-2 versenyző.
Adatok: A versenyző neve, évfolyama
Nevezési cím: vjaival@gmail.com
A nevezés folyamatosan történhet, a nevezésen a nevezési határidőig minden módosítás megengedett.
A verseny szabályai a felső tagozaton:
A versenyen a feladatok megoldására tanulóknak minden évfolyamon 45 perc (15 feladat), áll rendelkezésére. A feladatok
szövege után több lehetséges válasz (A, B, C, …) található, amelyek közül egy, vagy több a helyes.
A feladatok nem rendezettek nehézségi sorrendben.
A megoldásokat a mellékelt eredménylapon kell beadni.
A feladat megoldása akkor teljes és helyes, ha minden jó megoldás be van jelölve, és csakis a jók.
A eredménylapon a feladatok sorszáma melletti négyzetek közül a helyes válasz(ok) betűjelének megfelelő négyzetbe X-et
kell sötétkék vagy fekete tollal, jól láthatóan beírni, a többi négyzetet pedig üresen kell hagyni. Amennyiben a helytelen
válaszoknak megfelelő valamelyik négyzet nem teljesen üres (tollal vagy ceruzával írt betű, szám vagy bármilyen
jelkezdemény szerepel) az adott válasz rossz válasznak számít.
Rontás esetén egy alkalommal kaphat új kódlapot a versenyző.
Radír, javító festék vagy hibajavító toll használata esetén a feladatra adott válasz szintén rossz válasznak számít.
Ha valaki egy feladatra nem ad választ, az nem számít rossz megoldásnak. Ebben az esetben a kódlapon a feladat sorszáma
melletti négyzeteket üresen kell hagyni.
A feladatok megoldásának időtartama nem számít az értékelés során.
A versenyen hozott íróeszköz, papír, szerkesztőeszköz használható, más nem.
Számológép, külső segítség használata nem megengedett.
A számoláshoz üres lapokat biztosítunk.
A verseny végén csak a megoldásokat tartalmazó eredménylapot kell beadni.
Pontozás:
o Minden helyesen bejelölt válaszlehetőség 2 pontot ér.
o A helytelenül bejelölt válasz értéke -1 pont.
o Ha egy adott feladat megoldása teljes és hibátlan +1pont jár.
o Minden más cella (helyesen vagy helytelenül kihagyott) 0 pont.
A verseny értékelése: A megoldásokat évfolyamonként értékeljük. Egyenlő pontszám esetén az ér el jobb helyezést,
1. akinek kevesebb a hibás megoldása;
2. akinek több a helyes megoldása
3. akinek több teljes megoldása van;
A kísérő tanárok az eredményhirdetés után kérésre megtekinthetik versenyzőjük munkáját és a megoldókulcsokat.
A verseny részvételi költsége: 0 Ft/fő.
A versenyző tanulók feltétlenül ellenőrizzék a verseny megkezdése előtt, hogy évfolyamuknak megfelelő feladatlapot kaptak-e.
Ennek elmulasztása esetén a verseny megkezdése után reklamációt nem fogadunk el.
A munkák értékelése, az eredmények díjazása a helyszínen megtörténik.
A verseny díjazása:
Minden résztvevő emléklapot kap.
Évfolyamonként az első három helyezettet díjazzuk.
Vál, 2017. január 30.
Mindenkinek eredményes versenyzést kívánnak a szervezők!
2016.
Kedves Szülők, kedves Váliak!
Április hónapban rendezzük a
Vajda-napok keretében a térség legjelentősebb szavalóversenyét és a
hozzá kapcsolódó rajz-, sakk- és futóversenyt, amelyre több száz lelkes
fiatalt várunk a megye iskoláiból.
A zsűriben helyet foglal többek között CSOMOR ÁGNES színművésznő, dr.HAVAS JUDIT előadóművész, WIEGMANN ALFRÉD rendező,versszínházi alelnök, E.Csorba Csilla A Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója, PAPP MÁRIÓ költő.
A hagyományosan színvonalas lebonyolítás érdekében kérjük, amennyiben lehetőségük van rá, támogassák programjainkat!
Köszönjük!
Támogatóink a mai napig:
Vál Község Önkormányzata,Szülőföldem Vál Alapítvány,Petőfi Irodalmi Múzeum, Faluvédő Egyesület, Szülői Munkaközösség, TESCO, Kolibri Színház, BOTÉSZ, TERRAPLAZA, Csapesz Csemege, Bechtold Tamás,Szabó Éva, Lukács Ferenc és Imrédy Zsuzsanna, Kőszegi László,Horváth Rozália, Herczku család gazdasága, Szedlák Károly, Fiskus Béla, Darabos Zoltán és D.Tóth Tímea, Kóti Tamás és Kótiné Keresztes Zsuzsanna,Csókás Zsolt és Csókás Kata, Orbán Erika és Képli Lajos, Szatlmayer Zsuzsanna,Oroszné Demeter Szilvia,Kiss Zoltánné, Körtélyesi Zsolt és Adrienn, Mihálovics István és Zsuzsanna, Gali Rita, Adankó Attila, Mészáros Norbert, Virga Gábor, Vranek Péter, Sigmond Péter, Indi Károly, Körmendi Jánosné, Mátyásiné Fiskus Mónika,Kovácsné Darabos Erzsébet, Kárpáti Hajnalka, Koch Tamás, Szerencsés József és Szerencsésné Nagy Mária, Klein Károly, Molnár László, Szokó Attila,Marton József, Falusi Bolt, Kovács Szilárd, Némethné Szarka Szilvia
2015. ÉVI VAJDA VERSENYEK
A3. MATEMATIKA VERSENY EREDMÉNYEI:
1.helyezettek:
Grépály Zsombor Vál
Körtélyesi Szilárd Vál
Papp Péter Vál
Szabó Erik Zalán Tordas
Sachs Beáta Martonvásár
Fekete Zsófia Szárliget
Varga Vince Szárliget
Tamás Dorina Bicske
Szabó Zoé Bicske
2.helyezettek:
Hibácska Gellért Pázmánd
Szabó Levente Tordas
Ifjú Anna Mány
Benis Erzsébet Vértesboglár
Rajkányi Bence Vál
Luterán Gergő Szárliget
Takács Anna Tordas
Schmidt Ferenc Vál
Ganyecz Dávid Szárliget
3. helyezettek
Péter Szabolcs Tordas
Oroszi Gergely Vál
Somlai Kornél Vál
Ádám László Vilmos Velence
Herke Zsombor Szárliget
Bódi Ádám Csákvár
Karkó Bálint Bicske
Farkas Bálint Tordas
Kis Vince Gergely Szárliget
Bárándi Ádám Pázmánd
A Fejér Megyei Hírlap cikke szavalóversenyünkről az alábbi linken érhető el:
szavalóverseny 2015.
Március-április hónapban rendezzük a Vajda-napok keretében a térség legjelentősebb szavalóversenyét és a hozzá kapcsolódó rajz-, sakk-, futó- és matematikaversenyt, amelyre több száz lelkes fiatalt várunk a környék iskoláiból.
Már eddig is több felajánlást kaptunk a szülőktől, vállalkozóktól, önkormányzattól, tankerülettől, de a színvonalas lebonyolítás érdekében kérjük, amennyiben lehetőségük van rá, támogassák programjainkat! Köszönjük!
Támogatóink
Vál Község Önkormányzata
Szülőföldem, Vál Alapítvány
Petőfi Irodalmi Múzeum
Szülőföldem, Vál Alapítvány
Petőfi Irodalmi Múzeum
Váli Faluszépítő és Védő Egyesület
Szülői Munkaközösség
Szülői Munkaközösség
Nemzeti Színház
Belvárosi Színház
Belvárosi Színház
Vörösmarty Színház
RAM Colosseum Experidance
Lukács Ferenc
Bechtold Tamás
Kocsis Bálint
RAM Colosseum Experidance
Lukács Ferenc
Bechtold Tamás
Kocsis Bálint
Kóti Tamás és Keresztes Zsuzsanna
Csókás Zsolt és Kata
Csókás Zsolt és Kata
Zsebeházy Róbert
Kőszegi László
Mihálovics István és Zsuzsanna
Kőszegi László
Mihálovics István és Zsuzsanna
Gali Rita
Darabos Zoltán
Jankó Csaba és Csapó Noémi
Somlai Tibor
Oroszi Lászlóné és Oroszi Nóra
TESCO-GLOBÁL Áruházak Zrt.
Koch Tamás
Molnár Szilárd
Vranek Péter
Papp Zsuzsa
Fülöp Mátyás
Tóth Sándor
Fiskus Béla
Válvölgye Étterem és Pizzéria
Kárpáthegyi Péter TERRAPLÁZA
Vabrik Pincészet
Liber András
Jankó Csaba és Csapó Noémi
Somlai Tibor
Oroszi Lászlóné és Oroszi Nóra
TESCO-GLOBÁL Áruházak Zrt.
Koch Tamás
Molnár Szilárd
Vranek Péter
Papp Zsuzsa
Fülöp Mátyás
Tóth Sándor
Fiskus Béla
Válvölgye Étterem és Pizzéria
Kárpáthegyi Péter TERRAPLÁZA
Vabrik Pincészet
Liber András
2014.
TÁMOGATÓINK:
VÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
SZÜLŐFÖLDEM VÁL ALAPÍTVÁNY
VÍGSZÍNHÁZ
ÚJ SZÍNHÁZ
VÖRÖSMARTY SZÍNHÁZ
PETŐFI IRODALMI MÚZEUM
SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉG
FAMÍLIA ÜZLET
VÁLVÖLGYE ÉTTEREM ÉS PIZZÉRIA
BECHTOLD TAMÁS ÉS SZABÓ ÉVA
GRÉPÁLY ANDRÁS ÉS FISKUS OLGA
VABRIK PINCÉSZET
MOLNÁR SZILÁRD
KEREKES KORNÉL
LUKÁCS FERENC
SZEDLÁK KÁROLY
KISS ZOLTÁNNÉ
BALADIKNÉ CSIGI MÁRIA
SZOKÓ ATTILA
BALI JÁNOSNÉ
OROSZNÉ DEMETER SZILVIA
KOCSIS BÁLINT
FALUVÉDŐ EGYESÜLET
SZATLMAYER ZSUZSANNA
GALI RITA
DARABOS ZOLTÁN
JUHÁSZ VIKTOR
KÓTINÉ KERESZTES ZSUZSANNA
CSÓKÁS KATA és CSÓKÁS ZSOLT
VRANEK PÉTER
MIHÁLOVICS ISTVÁN és ZSUZSANNA
LIBER ANDRÁS
TREJTNAR ANITA
FISKUS BÉLA
ZSEBEHÁZY RÓBERT
JUHÁSZ BÉLA
SZABÓ LÁSZLÓ
KÖRTÉLYESI ISTVÁN
A grillázstortákhoz nyújtott segítséget:
Kótiné Keresztes Zsuzsanna, Mihálovics Zsuzsanna, Somlainé Kovács Erzsébet, Oroszné Demeter Szilvia, Körtélyesi Adrienn, Csókás Kata, Drozdikné Szedlák Anita, Forrás Erzsébet, Horváth Zsolt, Koch Tamás, Rajkányi Kata, Dériné Fodor Piroska, Vranekné Berta Ildikó, Pikóné Elek Mónika, Ádám Zsuzsanna,Szatlmayer Zsuzsanna, Nagy Zsolt, Szedlákné Pintér Hajnalka.
A tortákat készíti: Bali Jánosné grillázsművész
A PETŐFI IRODALMI MÚZEUM TÁMOGATÁSA:
TÁMOGATÓINK:
Bali Jánosné,
Bechtold Tamás,
Csókás Zsolt és Kata,
Darabos Zoltán,
Faluvédő Egyesület,
Fiskus Béla,
Foltvarró kör,
Füredi Emil,
Gali Rita,
Grépály András és Fiskus Olga,
Juhász Béla,
Juhász Viktor,
Kárpáti Hajnalka,
Kecskésné Briga Anikó,
Kiss Zoltánné,
Kocsis Bálint,
Kótiné Keresztes Zsuzsanna,
Kovács Szilárd,
Körmendiné Keresztes Erzsébet,
Körtélyesi Károly,
Liber András,
Lukács Csaba,
Mátyásiné Fiskus Mónika,
Mihálovics István és Zsuzsanna,
Molnár Szilárd,
Németh Andrea,
Németh Ildikó,
Petőfi Irodalmi Múzeum,
Róth Tibor,
Sárdi István,
Szabó Éva,
Szatlmayer Zsuzsanna,
Szendi Iván,
Szokó Attila,
Szülői Munkaközösség,
Terraplaza,
Trejtnar Anita,
Vaál Cukrászda,
Vabrik pince,
Vál Község Önkormányzata,
Válvölgye Étterem és Pizzéria,
Vígszínház,
Vranek Péter,
Zsebeházy Róbert