2017. március 13., hétfő

                                 

     


   1827. május 7. - 1897.január 17.



2017 - VAJDA - ÉV



Iskolánk névadója, az idén 190 éve született        és 120 esztendeje elhunyt Vajda János            sajnos érdemtelenül a kevésbé ismert és emlegetett alkotók közé tartozik, holott a költészete egyáltalán nem avult el. A 19. században eléggé divat volt különféle melléknevekkel illetni a közéleti szereplőket, így ha Vajda Jánossal is ezt tennénk, őt úgy jellemezhetnénk, hogy „az előd költő”. Elődjének tekintette őt például Ady Endre és Tóth Árpád is, Kosztolányi Dezső pedig az egyik rá emlékező szövegében azt írja, hogy ő az első modern költőnk. Noha Petőfinek a kortársa volt, túllépett a nemzedékének látásmódján, és megelőzve a saját korát, öntudatlanul előkészítette a talajt a 20. század eleji költőknek.

Az alábbi linkgyűjtemény egy kis segítség az évforduló kapcsán életének alaposabb megismeréséhez, műveinek olvasásához, emlékének ápolásához: 


"Bakonyi fajta, karakán magyar,
Pazar volt, jó volt rossz fajtája mellett,
Magyar mértéknél ő többet adott
S ő azt se kapta, ami nagyon kellett.  "
/Ady Endre: Néhai Vajda János /


Képtalálat a következőre: „vajda jános”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.